Az Élő élteti hitünket
Olvasd: Jel 1,9-18
Az öreg János apostolnak adott látomásokban feltámadott Urunk, Jézus Krisztus számunkra is kijelöli a hitre vezető utat. Az igében felvillanó – először talán idegennek ható – három képben azt kapjuk, amire leginkább szükségünk van: eligazítást, segítséget a feltámadott Jézus Krisztusba vetett hitre vezető úthoz.
Az Úr napján láttam ezt a látomást.
Az Úr napja a feltámadás napja, a vasárnap, amikor együtt van a gyülekezet. Együtt vannak annak nevében, aki meghalt és feltámadott. Imádkoznak, énekkel dicsérik nevét, ő pedig munkálkodik közöttük. Ezért aki bizonyosságra vágyódik, ne vesse meg az Úr napját. A 3. parancsolat – Szenteld meg az ünnepnapot! – húsvét fényében még fontosabbá lesz. Ne csodálkozzunk azon, hogy elveszítjük hitünket, ha nem becsüljük meg azt a szent napot, amely az Úré. Nemcsak a pihenés és nem a nagyobb profitot termelő munkálkodás napja, hanem az Úr napja, neki szentelt nap kell, hogy legyen. A vasárnapi munkáról, nyitva tartásról vitatkozók tudják-e, hogy Isten jogait akarják csorbítani?! Tudom, Istennek van hatalma arra, hogy a hét bármelyik napján elérje szívünket. De ha neki fontos volt, hogy ezt a napot, az új teremtés napját tegye a legszentebbé, akkor mi azt nem vethetjük meg büntetlenül. Az Úr napja, az igehallgatás a bizonyosságra jutás egyik szent lehetősége, hogy Jézust mint élő Urat megismerjük.
Az Emberfiához hasonló hét gyertyatartó között állt.
A hét gyertyatartó a gyülekezeteket jelenti. Tehát az egyház közössége az az erőtér, ahol a feltámadott Úr munkálkodik. Mi sokszor összetévesztjük és felcseréljük a dolgokat. Nem mi gyakorolunk kegyet, ha futó látogatásokkal, rövid vizitekkel akarjuk lekenyerezni Istent. Ő az, aki a bűnbocsánatot nyert bűnösök közösségében, a gyülekezetben mutatja meg hatalmát és erejét. Aki bizonyosságra vágyik, nem vetheti meg a gyülekezetet sem. Lehet életünknek olyan időszaka, amikor betegség vagy más rajtunk kívül álló ok miatt nem tudunk a testvérek közösségébe eljutni. Olyankor bízhatunk abban, hogy Jézus Krisztus átfogja láthatatlanul, de nagy erővel mindazoknak a szívét, akik egyházához tartoznak. Azt mondja János: a gyülekezetben láttam – nem a mezőn, nem erdei túra közben, hanem a földön küzdő egyház egy-egy konkrét gyülekezetében. Velünk van, és sokan vannak, akik már megtapasztalták, hogy ez az ígérete sem csal meg bennünket. Aki bizonyosságra vágyik, ne vesse meg a gyülekezetet, mert Lelkének erejével gyülekezetében mindig jelen van a Feltámadott.
Szájából kétélű éles kard jött ki.
A kétélű kard Isten igéjét jelenti. Isten igéje a törvény szavával elítéli a bűnt, de az evangélium édes üzenetével át is metszi szívünkön a bűn gúzsba kötöző bilincseit. Általa az élő Úr munkálkodik. Tehát aki bizonyosságra vágyik, ne vesse meg az Isten igéjét. Mert úgy tetszett neki, hogy a keresztről szóló beszéd által üdvözítse a hívőket. Amikor Jézusról beszélünk, ő szól általunk és közöttünk, amikor róla tanúskodunk, az ő követségében járunk. S ő, aki egykor szamárháton érkezett Jeruzsálembe, most az igehirdetés emberi szavainak szürke szamárhátán érkezik az utána sóvárgó emberszívekbe.
A feltámadott Úr ma is így jön hozzánk.
Ő él, és kezében van minden hatalom. Ennek a bizonyosságát akarja nekünk is ajándékozni, amikor az Úr napján összegyűjt, amikor a bűnösök gyülekezetében lehajol hozzánk, amikor igéjének kardját villantja, vagy szelíden megsuhintja szívünk fölött – akkor a mi szívünkben is megszülethet a bizonyosság, és együtt mondhatjuk: az Úr feltámadt, az Úr valóban feltámadt, dicsérjük az Urat!
ITTZÉS JÁNOS
ny. püspök
(kép: Albrecht Dürer: János apostol látomása)
Az írás megjelent a Forrás újság húsvéti számában
